Igyekszem hiteles anyuka lenni, avagy amikor valamelyik gyerekemnek hülye az anyukája | Zelegor Törpmanó
BERG_JUDIT_-4526

Berg Judit négygyermekes anyuka, író „eredetileg” diplomás dráma- és magyar-angol szakos tanár, de volt már hostess, idegenvezető, tolmács, médiareferens és recepciós is. Történeteit elsősorban gyermekeinek szánta. Ők voltak számos történet első számú ihletői illetve, később, rendelői. Ezidáig 37 könyve jelent meg. Németre, oroszra, svédre és szerbre is fordítottak le belőlük. 2011-ben elnyerte a József Attila irodalmi díjat. 2015 májusában Kézdivásárhelyen tartott író-olvasó találkozó után beszélgettünk a munkáról, családról, gyermeknevelésről. (fotó: privát)

Említetted, hogy neked napi 4 óra alvás elég a pihenéshez. Mikor és mennyit dolgozol? Mennyi a házimunka ebből?

Mondjuk a 4 óra sem mindig elég, bár többnyire ennyit alszom. Többnyire délelőttönként dolgozom, de nagyon sok egyéb elfoglaltságom van. Rengeteg helyre hívnak. Konkrétan 2016 végéig tele van a naptáram. Többet utazom, mint amit írás mellett optimálisnak tartanék, de egyszerűen nem tudok mindenkinek nemet mondani.

Az nagyon fontos, hogy a gyerekek étkezése rendben legyen. Mindig van otthon finom, meleg étel. Ebből nem engedek.

Gyakran a háztartás háttérbe szorul az írás és a gyerekek mellett. Időnként hatalmas a rendetlenség nálunk, akkor aztán nekilátunk és megcsináljuk.

Az, hogy mindig legyen tiszta ruha egyértelmű, viszont takarítani nem nagyon van időm, erre megfizetek valakit. Nem tudok mindent csinálni. Vasalni például nagyon ritkán szoktam.

Az, hogy nem alszom, végül is nem jelenti azt, hogy teljes erővel dolgozom, max azt, hogy nem alszom. Olvasok éppen vagy emailekre válaszolok, kevésbé fontos szellemi munkát végzek. Van úgy, hogy heteken át alig van időm írni. Majd megbolondulok. S akkor kitisztítok magamnak egy-két hetet, s minden délelőtt, délután írok.

Milyen vagy amikor nem bírsz magaddal, mert nem tudsz írni 3-4 hétig?

Irtózatos feszültségek vannak bennem. Úgy érzem, hogy valahogy ki kell eresztenem a gőzt. S az írás olyanfajta örömet ad. Kicsikét olyan mint egy drog: az ember rászokik, olyan mámorító érzést tud okozni, hogy hosszú ideig nehéz róla lemondani. Főleg akkor, mikor tele van a fejem írnivalóval. Mert van olyan időszak, hogy gondolkodom, terveket szövögetek, éppen fejben építem fel a történetet, akkor tulajdonképpen nem baj, ha nincs időm leülni a számítógéphez, mert az alkotói folyamat fejben zajlik. De amikor tényleg az effektív írásra kerülne a sor, akkor muszáj megteremteni az időt.

Ezt a feszültséget mennyire érzik a gyerekek?

Most már szerencsére meg lehet velük beszélni. Tényleg igyekszem a délutánokat a gyerekeknek szentelni, néha azonban előfordul, hogy annyira szeretnék már írni, hogy olyankor megbeszélem a gyerekekkel, mindenki jobban jár, ha engem most másfél órára békén hagynak, és bevonulok a dolgozószobámba írni.

Milyen egy átlagos napotok?

Annyira átlagos családinak mondható. Reggel én elindítom a gyerekeket, délelőtt csinálom a dolgomat. S aztán megjönnek a gyerekekek, onnantól kezdve van, akit különórára viszek, van, akinek segítek tanulni. A kicsivel játszani szoktam néha. Az nagyon fontos, hogy a vacsora az mindig együtt legyen. Az az a pillanat, amikor biztos találkozik az egész család, és akkor megbeszéljük, kivel mi történt.

bergjuditGyerekek1

“Ilyen szempontból egy hagyományos család vagyunk.” (fotó: privát)

Mennyire vannak tudatában a gyerekeid annak, hogy téged, az édesanyjukat sok-sok gyerek ismeri az országban, de még azon kívül is?

Ők ebben nőttek fel. Nekik ez a természetes, hogy én író vagyok és a barátaim is írók.

Azzal időnként szembesülnek, hogy néha napokra elmegyek, mert azért külföldre is viszonylag sokat hívnak. Szembesülnek azzal, hogy különféle ismerőseik, barátaik mondják, hogyha szerepelek valahol, mert mi otthon nem nézünk tévét. Azt nem szeretik, ha együtt vagyunk és úgy felismernek az utcán. Időnként előfordul, hogy valaki megszólít, gratulál, vagy kér egy aláírást. Nem mindennapos, de ez zavarja őket. Igyekszem nem olyan olyan helyzetbe hozni a gyerekeim, hogy nekik az anyukájukat híres írónéniként kelljen látni.

Mi az, ami a te gyermekkorodból, vagy anyuka előtti korodból származik, és amit mindenképp át szeretnéd gyermekeidnek adni?

Van egy meghatározó gyermekkori élményem. Engem nagyon óvtak a szüleim, úgymond burokban tartottak és gyakran volt, hogyha valamit nem értettem a világból és rákérdeztem, akkor azt nem elmagyarázták, hanem azt mondták,„hagyjad, ez nem neked való”. És én emiatt nagyon sokszor szorongtam, mert nem kaptam választ egy nyomasztó kérdésre, hogy mi az, amit én nem értek. Éppen ezért, mikor öntudatomra ébredtem, elhatároztam, hogy én a gyerekeimnek mindig minden kérdésére válaszolni fogok. Nagyon nyíltan próbálok velük beszélni, akár az őket aggasztó kérdésekről, akár a kellemetlen tabu témákról. Nagyon figyelek arra, hogy mindig mindenről szabadjon kommunikálni, és merjenek és tudjanak is kérdezni, mert nekem ez hiányzott gyermekkoromban.

berg juditKezdin

Dedikálás közben a kézdivásárhelyi Vigadóban. (fotó: Jancsó Katalin)

Hogyan kezeled a testvérféltékenységet, testvérek közötti zűröket?

Általában megpróbálom az összes érintett felet meghallgatni. Mindig szoktam hangsúlyozni, hogy a legdurvább összeveszésnél is valamilyen szinten mindkét fél hibás. Azt nagyon próbálom beléjük súlykolni, hogy muszáj megtalálni a másik gondolkodásában azt a pontot, ami kapaszkodót ad, amit megérthetünk. Nem biztos, hogy tudunk vele azonosulni, de próbáljuk meg megérteni és megtudhatjuk, a másik miért gondolta másképpen. Ez persze könnyű mondani, és sokszor nem így működik. [Nevet.] Van olyan, hogy egyenként kell az egyikkel is félrevonulni és megbeszélni, aztán a másikkal is félrevonulni. Van, hogy nem szerencsés közvetíteni, hagyni kell, hogy ők találják ki a megoldást, van, hogy jól jön, amikor közvetítenek. Sőt, mostanában van az, hogy nem egymással van konfliktusuk, hanem velem, mert valamelyik kamaszodó gyerekemnek az anyukája nagyon hülye. Most látom rajtuk, hogy ők kezdenek közvetíteni. A nagylány, akivel már sok-sok konfliktusunk volt, segít megtalálni a közös beszélgetési fórumot az aktuális sértődöttel… Valahogy kiforrják magukat ezek a helyzetek.

Mit csinálsz olyankor, amikor már nem bírod tovább idegekkel?

Az az igazság, hogy én egy meglehetősen hirtelen haragú ember vagyok, tele lendülettel, tele energiával, és tele indulattal, amit néha nehéz kezelni. Néha felcsattanok, és időnként kiabálok, és felismerem, ha most ebből a helyzetből nem lépek ki, akkor nem fogok tudni uralkodni magamon, és ezt nem akarom. Olyankor el szoktam rohanni. A gyerekeim ezt már tudják, azért már eléggé régóta élünk együtt, hogy ezt kitapasztalják. [mosolyog] Néha látom, hogy összenéznek, és az a tekintetük van, hogy „jó, most ne szóljunk semmit, mert anya megbolondul”. Olyankor már az is segít, ha látom rajtuk, hogy felismerik a helyzetet és egy kicsikét kívül tudnak lépni belőle.

Muszáj humorral kezelni ezeket a helyzeteket. Ez mindig segít feloldani a feszültséget, ha sikerül valahogy együtt elnevetni magunkat. Most már ügyesek a gyermekeim, ők is segítenek abban, hogy nevessek, ha valami feszültség van. Nem mondom, hogy mindig sikerül. :)

bergjuditgyerekek2

“Most már ügyesek a gyermekeim, ők is segítenek abban, hogy nevessek, ha valami feszültség van.” (fotó: privát)

Mennyire jó számodra az a negatív tükör, amit a gyermekeid szembetartanak neked viselkedésükkel? Hogyan kezeled őket?

Nagyon jó, mert ők hatnak rám legerősebben. Eredetileg egy iszonyatosan büszke és makacs valaki voltam, aki semmi pénzért nem tett volna le a saját terveiről, elképzeléseiről. A gyerekek tanítottak meg arra a jó értelemben vett alázatra, hogy merő szeretetből tudjak lemondani számomra fontos dolgokról az ő kedvükért úgy, hogy nem érzem kínszenvedésnek. Ilyen szempontból én nagyon sokat fejlődtem, a jellemem is alakult. Hajlékonyabb és simulékonyabb lettem, egyszerűen azért mert gyerekeim vannak és fontosabbak, mind az én egyéni tervem. Nem mindenben, de az igazán fontos dolgokban megtanultam lemondani a gyermekek kedvéért, de azt is megtanultam, hogy bizonyos pontokban muszáj azt mondani, hogy ehhez ragaszkodom, egyszerűen azért, mert az kell az én lelki egyensúlyomhoz. Olyan is volt, hogy én bementem a szobába és kijelentettem, addig ne jöjjenek be, míg így nem áll az óra, mert szükségem, van arra, hogy kialudjam magam, kisírjam magam, kipihenjem magam, csönd legyen körülöttem. Utána viszont az övék vagyok. Ez egy üzlet. Pontosan tudják, hogy én betartom a szavam, és sokkal jobb anyukájuk lesz mint előtte, és megadják azt nekem.

A férjed hogy viseli, hogy te híres személy lettél?

Amíg őt nem próbálom ebbe bevonni, és nem várom el tőle, hogy megjelenjen mellettem tévéadásokban és nem teszek ki fényképet az újságban, azt csinálok, amit akarok. Egyébként tetszik neki, amit csinálok, és erre büszke.

Mi a legnagyobb félelmed a gyermekeiddel kapcsolatban?

Az, hogy valamiért elveszítem a bizalmukat, és nem avatnak be az életük fontos részébe. Nagyon törekszem arra, hogy mindig hiteles anyuka legyek, és mindig lehessen hozzám fordulni. Sokszor megengedek nekik olyan dolgokat, amik, lehet, hogy még korai, vagy lehet hogy nem örülök neki nagyon, mert féltem, de hogyha megbeszéljük és elmagyarázza miért szeretne a nagylányom egy buliban sokáig ott maradni, vagy a középső miért szeretne elmenni a barátnőivel valami olyan helyre, amihez én még kicsinek gondolom, ha igazi komoly nagy veszélyt nem látok, akkor a saját meggyőződésem ellenére, inkább megengedem, semmint az legyen, hogy megteszi a hátam mögött, vagy legközelebb nem kér engedélyt. Mert én például egy ilyen gyermek voltam. Mindent tiltottak és ezért én mindent titokban csináltam és mindenről hazudtam. Ez egy rémes élmény volt gyerekként, hogy nem mondhatok igazat a szüleimnek, mert akkor borul az életem. Ezért inkább nagyon megértő, nagyon toleráns vagyok, viszont sokkal megengedőbb is, mint az én anyukám volt. Egyelőre még működik a dolog, mert beavatnak és megtisztelnek a bizalmukkal. Anyukám utólag már tudja, és neki is nagyon fáj, hogy úgy volt. Mostanra nagyon jó lett a kapcsolatunk, és a kisebb testvéreimnél már ő is belátóbb volt. Én törtem az utat. :)

judittal_barcelona

“Nagyon törekszem arra, hogy mindig hiteles anyuka legyek, és mindig lehessen hozzám fordulni.” (fotó: privát)

Hogy lehet négy különböző korosztályú és nemű gyereket összehozni egy nap közös játékra, közös családi élményre?

Igazából az a közös dolgoknak a titka, hogy muszáj időnként időt szánni mindegyikre külön-külön. Ha mindegyik úgy érzi, hogy az anyukájából egy kis darab csak az övé, akkor mikor együtt vagyunk, nem rivalizálnak annyira. Mert ha sokáig nem jut időm egyenként a gyerekekre, akkor amikor elkezdődik egy közös társasjáték, akkor egyszer csak azt nézik, hogy anya neked kedvezett, téged direkt nem ütött le. Rögtön egymás ellenségeivé válnak. Úgyhogy mindenkinek személyesen kell privát anyuka. Viszont például társasjátékozásba is jól be lehet őket vonni. Szoktunk kirándulni, a vacsora melletti nagy családi beszélgetések is jók. Szoktunk mostanában családi mozizást tartani. Olyan filmeket keresünk, amit már a kicsi is megérthet, a nagynak sem unalmas még.Lehet a kicsinek nem éppen való, de ez egy kompromisszum: mellém ül és egy picit magyarázom neki.

Kosztándi Tímea,

családi élményszerző

Vélemény, tipp, ötlet? Alább írhatod!