Andi féle házi vajkészítés megvariálva | Zelegor Törpmanó

A napokban újabb tudásanyaggal bővültem! :)
Andinál szerveztük a tábort éppen, mikor nekiállt vajat köpülni.

Saját kezűleg!

Blokklakásban!

Én meg csak néztem, mint a moziban… :)
Erről muszáj beszámolnom, mondtam magamban, és gondolatban már variáltam is a receptet.

Alább a kapros vajkészítést örökítettem meg.

Hozzávalók:

  • tej (én 2 l háztejből készítettem, de ha több tejből szeretnéd legalább több vajad lesz)
  • műanyag flakon
  • tejfőző lábos, edény
  • pohár, kés, tölcsér
  • vajtartó
  • ízesítés – ízlés szerint zöldfűszerekkel, borssal, sóval

Elkészítési módja:

Töltsd ki a tejet a tejforralóba. Hagyd állni hűvös (hideg) helyen egy fél napot. Ez idő alatt feljön a tej színe a tetejére.
A tejszínt szedd le és gyűjtsd össze egy zárható tartóba. Tedd hűvös helyre ezt is.

Ezután forrald fel a tejet, majd hagyd, hogy hűljön ki.

A kihűlt (langyos) tej színéről megint szedd le a fölet.  Miután leszedtem a nagyját, akkor szoktam várni még egy kicsit, s újra leszedem. Így több gyűl össze.

Az így összegyűjtött tejszínt beleöntöm a műanyagflakonba. Ha van egyéb hozzávaló is (pl. esetemben kapor), akkor azt is ekkor teszem bele. Ezért kell tölcsér is. :)

A dugót rácsavarom, majd elkezdem rázogatni az üveget. Mikor külön válik a tejszín az irótól, akkor leszűröm az irót.

Ez a rész egy cseppet meredek, mert pontosan nem tudom bemutatás nélkül elmagyarázni, mikor is válik külön, de érezni fogod, hogy a rázogatás során inkább “esik, mint ömlik” az anyag.

Körülbelül így néz ki az az állapot, amikor le kell szűrnöd az irót.

Andi azt mondja, nekem még nem sikerült, hogyha visszarázod az irót a vajba, akkor megkeseredik a vaj.

A következő lépés a vaj megmosása lesz. Vizet töltesz a flakonba, és újra elkezded rázni. Ha kell kétszer is cserélhetsz vizet.

Mosás után újra leszűröd a vajról a felesleget. Az üveget kettőbevágod, és ügyesen kiszeded belőle (kanállal vagy ujjal) a vajat.  Tedd bele a vajtartódba, majd nyomkodd ki belőle a vizet.

Ezután már állhatsz neki kenyeret, kiflit, zsemlét szeletelni és megkenve az aprónépnek adni.

Mennyi lesz belőle?
Hááát… attól függ, milyen vajszerető népesség vagytok. Egy tízóraira vagy reggelire, vacsorára futja az egész családnak, de van, hogy többre is.

Igazából, a sok műanyag flakon szükségessége miatt nem vagyok megbékélve ezzel a módszerrel, mert olyan eszközöket szeretnék használni, amiket többször is felhasználhatok, de hatásosnak, eredményesnek és látványosnak igérkezik.

Miért jó, ha a gyerek előtt készíted?

  • új ismereteket szerez (nem néz, mint borjú az új kapura, ha valaha olvas, hall a vajkészítésről, sőt!, előnyben is lehet másokhoz képest, segíthet nekik a megértésben)
  • átlátja az ok-okozati összefüggést: milyen lépések kellenek a vaj előállításához
  • mesélhetsz is neki a régi vajköpülő módszerről
  • izomerősítő, összpontosító gyakorlatnak is beválik, ha engeded, hogy ő is rázza
  • aktív részese lehet a tevékenységnek, családi örömforrás lehet (amennyiben hagyod, hogy ő is részt vegyen valamilyen szinten)
  • önellátó életmódra, önállóságra neveled ezáltal

2 thoughts on “Andi féle házi vajkészítés megvariálva

  • 2014/06/15 at 06:10
    Permalink

    lehetett kapni valamikor, valahol műanyag köpülőt, anyámnak van egy egy literes, én azzal csináltam, de nem mostam át, ezt érdekes olvasni…

    Reply
  • 2014/06/19 at 08:07
    Permalink

    Köszi a tippet! Bogarásztam a román oldalakon is, meg a neten is néztem, de nem találtam műanyag vajköpülőt.
    Ellenben, annyival egészítem ki a bejegyzést, hogy sokan habverővel vagy mixerrel készítik. Kell ugyan mosogatni, de környezetkímélőbb.

    Reply

Vélemény, tipp, ötlet? Alább írhatod!