Honnan tudod? Ki mondta? | Zelegor Törpmanó
Kinőtt már a gyerek a “miért” korszakból.

Mostanában nem azzal foglalkozik, hogy ami van, miért van úgy, hanem azzal, hogy amit mondok, honnan tudom.

Mostanában az érdekli a gyereket, hogy én, a szülő,

  • honnan szereztem az információkat, 
  • honnan tanultam meg bizonyos dolgokat, 
  • kinek a véleményét fogadtam el, fogadtam meg.

Most. Régebb. Kicsi koromban.

Óvónénim mondta? Nagymamám? A tanítónéni? Édesanyám? Olvastam? Láttam?

S teszi ezt mindezt azért, hogy mintát kapjon, kövessen, tapasztaljon s tanuljon:

  • ő honnan tudhat meg dolgokat
  • kinek a véleményét fogadhatja el (kinek higgyen: szülő, nagyszülő, óvónő, tanító)
  • hogyan tapasztalhatja meg a dolgokat
  • hogyan járhat utána az őt érdeklő dolgoknak

Mit teszel, ha téged nyaggat azzal a kérdéssel, “honnan tudod”, “de mondd meg, honnan tudod”, “ki mondta”, hogy ez történik, ha…, hogy így esik, ha…, hogy hideg/meleg/forró, ha…:

  • ráripakodsz?
  • elmagyarázod?
  • eltereled a témát?
  • elküldöd az apjához/anyjához, kérdezze meg tőle?

Minden reakciód fontos. Minden mozdulat, minden rezgésed lecseng benne és arra tanítja őt:

  • hogy nem fontos a problémája
  • nincs miért hozzád fordulni (neked) apró-cseprő(nek tűnő) ügyeivel, úgyse lel meghallgatásra
  • nem fontos számodra

vagy éppen az ellenkezőjét,

  • hogy a kérdéseit felteheti, mert meghallgatják
  • hogy kérdéseire igyekeznek választ keresni
  • hogy fontos szülője számára, mert időt és figyelmet áldoz a megoldásra, így közvetve rá is.

Nem az egyszeri esetekről beszélek. Hanem az általánosról.

Inkább erre vagy inkább arra hajlasz?

Te mit mondasz csemetédnek?

Kosztándi Tímea
családi élményszerző

Vélemény, tipp, ötlet? Alább írhatod!